Kisboldogasszony napja szeptember 8. – Templomunk búcsúünnepe
A Jászapáti templomot őseink a Boldogságos Szűz Mária tiszteletére szentelték fel, templomunk búcsúünnepe szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén van. Ezen a napon együtt kértük a Szűzanya közbenjárását iskolánkra, városunkra.
Elkezdődött a 2020-2021-es tanév
2020. szeptember 1-én, kedden elindult az új tanév.
Nyári tábor Mátraszentimrén 2019.08.01-08.04-ig
Az idén harmadik alkalommal szerveztünk ifjúsági tábort Mátraszentimrére, ahová 27 fő tanuló és 3 fő pedagógus indult el 2019.augusztus 01-én. Első nap Kékestetőre látogattunk el, ahol megtekintettünk a kilátót és…
Tanévnyitó 2018-2019
A 2018/2019-es tanév megnyitására a Jászapáti Szent Imre Katolikus Iskolában szentmise keretében került sor. Augusztus 31-én du. 5 órakor kértük a Szentlélek segítségét iskolánk pedagógusai, tanulói számára, hogy minél eredményesebb…
Tanévzáró 2018-06-22
Június 22-én került megrendezésre iskolánkban a tanévzáró ünnepség a templomban. Először hálát adtunk a tanévért, meghallgattuk Kovács József káplán atya szavait, elénekeltük a Te Deumot, majd szentségi áldásban részesültünk. Az…
Ballagás 2018-06-15
2018. június 15-én tartottuk iskolánk nyolcadik osztályos tanulóinak ballagási ünnepségét.
Iskolanyitogató 2018-02-21
2018. február 21-én délelőtt 10 órától iskolába hívogató délelőttre hívtuk az óvódásokat. A tanító nénik különböző feladatokkal készültek a nagy csoportos óvodások fogadására. Az alsó tagozatos osztályokban a tanulókkal együtt…